Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
 
Játékos videók
 

Keress videót
Google Videótárán

 
 
 
 
A Legjobb Scriptek Szállítója
 

A Legjobb Scriptek Szállítója

1.Banner,Fejléc,

Kredit feltöltés,Aranyoklevél,

1hónap terjesztés!

2.Banner,Fejléc,Ezüstoklevél,

2hét terjesztés,

Menüpont készítés

3.Banner,Fejléc,Bronzoklevél

,1hét terjesztés,

Háttér készítés

 

 
.
. : Lampard még nem döntött a jövőjéről

Lampard még nem döntött a jövőjéről

kovicso  2007.02.09. 22:16

Steve Kutner, az angol Chelsea-ben futballozó Frank Lampard ügynöke kijelentette, hogy ügyfele egyelőre nem tudja, hol folytatja a pályafutását.

A 28 éves válogatott játékos ügynöke egy barcelonai rádiónak azt mondta, hogy Lampard a nyárig a londoni klubot erősíti, a továbbiakról pedig még nem döntöttek. A középpályás iránt több csapat is érdeklődik, köztük a Bajnokok Ligája címvédője, az FC Barcelona, de az olasz Milan, és a szintén olasz Juventus is jelezte, szívesen látná a soraiban a labdarúgót. Kutner a Radio Barcelonának adott interjújában úgy fogalmazott, hogy egyelőre csak a Chelsea jó szereplése számít ügyfelének, korai lenne még megmondani, hol folytatja pályafutását, ha egyáltalán elhagyja az angol bajnoki címvédőt. Az ügynök hozzátette, még nem döntöttek, de manapság már bármi előfordulhat. Lampardot jelenleg még két évig köti szerződése a Chelsea-hez, de egy nemzetközi szabály értelmében a szezon végén akár távozhat is Londonból. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) egyik átigazolási rendelkezése kimondja, ha egy játékos már három évet letöltött profi szerződéséből, amelyet 25 éves kora előtt írt alá, akkor az aktuális idény végén, egy a fizetése alapján megállapított összegért kivásárolhatja magát, ha legkésőbb a bajnokság vége előtt 15 nappal jelzi ezt a klubjának. Lampard esetében, ez az összeg 8 millió font (3,2 milliárd forint) lenne.

 
 
 
Szavazzás
Szerinted ki a legjobb játékos a világon?

Didier Drogba
Frank Lampard
C.Ronaldo
Wayne Rooney
Ronaldinho
Messi
Henry
Gerrard
Van Nistelrooy
más...
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Indulás: 2007-01-06
 
Premier Liga
 
Szerinted miért nem megy a Chelsea-nek
Szerinted miért nem megy a Chelsea-nek

Rossz az edző
Venni kellene új játékosokat
a Sheva miatti viszály
más...
Túl fiatalok a játékosok
Hiányzik John Terry
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Januárban
 
 
Chelsea
 
 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!